pénzügyi számla

Történelmi tett: olyat tud Magyarország, amit utoljára az IMF-hitel előtt

A GDP 70 százaléka alá csökkent az államháztartás bruttó adóssága, erre utoljára 2008-ban, az IMF-hitel felvétele előtt volt példa - derül ki az MNB szerdán megjelent második negyedéves statisztikájából. Persze az adósság összege közben tovább emelkedett, vagyis továbbra is a nominális GDP növekedésének köszönhető az adósságráta kedvező tendenciája.

Tíz éve nem látott helyzetbe került Magyarország

Az utóbbi egy évben Magyarország külfölddel szembeni finanszírozási igénye a GDP 1,4%-a volt. A szám azért különleges, mert ez a mutató utoljára 2009-ben volt pozitív. Azóta a válság utáni alkalmazkodás (adósságleépítés) jegyében a magyar gazdaság kevesebb jövedelmet használt fel, mint amit előállított. Így tehát a külföldet finanszírozta, vagyis a finanszírozási igénye negatív volt. Attól azért egyelőre nem kell tartanunk, hogy a külső egyensúlyunk úgy felborul, mint ahogy azt a válság előtt láthattuk.

Nagyobb győzelmet aratott Magyarország, mint eddig reméltük

A vártnál nagyobb mértékben esett vissza Magyarország bruttó államadóssága, ami 2018 végén a GDP 70,9 százaléka volt - derül ki a pénzügyi számlák előzetes adataiból, melyeket hétfő reggel tett közzé az MNB. Az államháztartás nettó finanszírozási képessége a nemzeti össztermék -2,2 százaléka volt tavaly, míg a háztartások esetében a GDP 5,9 százalékát tette ki a finanszírozási képesség.

Hatalmas adósságcsökkentés néz ki az év végére

Az előzetesen közölt 72,8 százalékról 72,4 százalékra módosították a GDP-arányos adósságráta harmadik negyedéves értékét - derül ki az MNB által közölt pénzügyi számlákból péntek reggel. Ennek alapján az év végére szinte biztosan teljesül a csökkenő adósságra vonatkozó cél, a kérdés csak az, mekkora lesz a csökkenés.

Nagyot dobott Magyarország, így nem lesz gond az adóssággal

A második negyedéves 73,8 százalékról 72,8 százalékra csökkent az államháztartás brittó névértéken számított GDP-arányos adóssága - közölte hétfő reggel az MNB az előzetes pénzügyi számlák adatai alapján. Ezzel már a tavaly év végi szint alá esett az adósságráta, így várhatóan az év végén is gond nélkül teljesül majd a csökkenésre vonatkozó cél.

Hatéves mélyponton az ország finanszírozási képessége

A maastrichti limitet meghaladó mértékű, GDP-arányosan 3,4%-os finanszírozási igénye keletkezett a magyar államnak az elmúlt egy évben. A vállalati szektor a beruházási aktivitás miatt szintén növelte a finanszírozási igényét, így a teljes nemzetgazdaság finanszírozási képessége a GDP 1,4%-ára esett vissza.

Emelkedett a magyar államadósság

A második negyedév végén 74,5%-os volt a GDP-arányos államadósság Magyarországon, a mutató harmadik negyedéve emelkedik. Az államháztartás finanszírozási képessége az elmúlt egy évben a GDP 2,9%-át tette ki, ez az utóbbi négy év legmagasabb értéke.

Tovább faragta adósságrátáját Magyarország

Az előzetesen közölt 72,3 százalékkal szemben 72,1 százalék volt a központi költségvetés bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága (az Eximbank nélkül) az első negyedév végén - derül ki az MNB hétfő reggel publikált felülvizsgált adataiból. Az államháztartás nettó finanszírozási képessége a márciussal zárult egy évben a GDP mínusz 2,5%-a volt, miközben a háztartások nettó finanszírozási képessége a nemzeti össztermék 5,5%-ára rúgott.

Három hónap alatt majdnem 700 milliárddal nőtt Magyarország adóssága

Az első negyedév végén 28 ezer milliárd forint felett volt az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága, ez három hónap alatt 684 milliárd forintos emelkedést jelent - derül ki a csütörtök reggel publikált előzetes pénzügyi számlákból. Ezzel párhuzamosan a GDP-arányos adósságráta is megint emelkedett.

Hatalmas győzelmet aratott Magyarország, de egyben elismerte vereségét az Exim-ügyben

A 2016-os 73,9 százalékról 72,1 százalékra csökkent a GDP-arányos államadósság tavaly, a számottevő csökkenés a gazdaság erőteljes növekedésének volt köszönhető - derül ki az MNB hétfőn közzétett előzetes adataiból. Ugyanakkor a jegybank először közölte az adósságszámot külön az Eximbank beszámításával, ami arra utalhat, hogy a magyar fél lassan belenyugszik, hogy vereséget szenved ezen a téren. Az állami tulajdonú pénzintézettel együtt a GDP 74%-a volt az év végén az adósságunk, ami szintén jelentős csökkenés a 2016-os 76%-hoz képest.

Innen nehéz lesz elbukni: sínen van az idei adósságcsökkentés

Innen nehéz lesz elbukni: sínen van az idei adósságcsökkentés

A korábban becsült 72,7 százalékról 72,4 százalékra módosította az MNB a harmadik negyedév végi GDP-arányos adósságrátát - derül ki a péntek reggel publikált pénzügyi számlákból. Így egyre biztosabbra vehető, hogy az év végére is sikerül magabiztosan csökkenteni az adósságrátát a tavalyi 73,9 százalékhoz képest.

Megszépült a múlt, a válság óta nem volt ilyen Magyarországon

A harmadik negyedévben 72,7 százalékra csökkent az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága, ez 0,9 százalékponttal alacsonyabb a június véginél. Az adósságráta a válság óta nem volt ilyen alacsony, ezzel pedig teljesíthetőnek tűnik az idei adósságcél is.

Egyszerre csökkent és nőtt a magyar államadósság

Tovább csökkent az államadósság a második negyedévben, mégis nagyobb lett a GDP-arányos mutató, mint amit három hónapja ismertünk. A látszólagos ellentmondás mögött az áll, hogy két tényező miatt is visszamenőleg módosult az adósságráta.

A válság óta nem volt ilyen alacsony a magyar államadósság

Az első negyedévi 74,3%-ról 74%-ra mérséklődött június végére a magyar államadósság a GDP arányában, ami csaknem 9 éve, azaz a válság kitörése és az IMF hitelkeret lehívása óta a legalacsonyabb - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által ma közzétett előzetes adatokból. A csökkenő tendencia nem meglepő annak tükrében, hogy az első után a második negyedévben is többletes volt az államháztartás pénzügyi mérlege. Ez egyúttal azt is előrevetíti: az idei évre belőtt 2%-os GDP-arányos államháztartási hiánycélnál jóval jobb egyelőre az alappálya. Közben a lakosság a jelek szerint "úszkál" a pénzben, újra jócskán nőtt a háztartások nettó finanszírozási képessége.

Az államadósságon is segített a magasabb gazdasági növekedés

Az első negyedév vártnál magasabb GDP-növekedésének hatására a 74,6%-ról 74,3%-ra pontosította az első negyedév végi GDP-arányos államadósság adatot az MNB. Az ország nettó finanszírozási képessége csökkent, ami jó hírnek mondható annak fényében, hogy ehhez végre a vállalati aktivitás éledezése is hozzájárult.

Visszaugrott a magyar államadósság

A tavaly év végi 74,1%-ról 74,6%-ra visszaugrott az első negyedévben a magyar államadósság bruttó, konszolidált, névértéken számított állománya a GDP arányában - közölte az előzetes adatot ma reggel a Magyar Nemzeti Bank. A háztartások kapcsán figyelemre méltó folyamat, hogy több negyedév óta csökken a háztartások finanszírozási képessége, azaz az újonnan felhalmozott követelések és kötelezettségek különbsége. Ezen belül is érdekes, hogy a háztartások készpénz- és betétállománya az idei első negyedévben kicsit csökkent, közben viszont jócskán nőtt az állampapír állományuk.

Újabb győzelmet aratott Magyarország az adósság felett

Az előzetes adatok szerint tavaly év végére 73,9 százalékra csökkent az államháztartás bruttó, konszolidált adóssága a GDP arányában - derül ki az MNB péntek reggel megjelent adataiból. Ezzel talán a vártnál egy hajszállal magasabb adatot közölt a jegybank, de ezt még jó eséllyel lefelé fogják módosítani a későbbi felülvizsgálatok során.

Sínen van az adósságcsökkentés

Az előzetesen közölt 74,2 százalékról minimálisan felfelé módosította az MNB a harmadik negyedéves GDP-arányos adósságszámot, de így is jó úton haladunk afelé, hogy az év végére teljesüljön a 74 százalék alatti érték. Az adóssággal párhuzamosan az államháztartás nettó finanszírozási képessége kicsit javult, a háztartásoké viszont romlott az előzetes adatokhoz képest.

Nyerésre áll idei háborújában Orbán

A tavaly év végi 74,7 százalékról szeptemberre 74,2 százalékra csökkent a bruttó adósságunk a GDP arányában - derül ki az MNB csütörtökön közölt statisztikájából. Ezzel gyakorlatilag kipipálhatja a kormány az idei adósságcélt, ha a negyedik negyedévben minimális adósságcsökkentést végre tud hajtani, akkor gond nélkül teljesül az uniós szabály is. Márpedig azt már tudjuk, hogy az aszfaltügy elszámolása miatt jelentős uniós milliárdok folynak be a negyedik negyedévben, így kezdhetik behűteni a pezsgőt a kormánynál.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.